Sanyi esete Rómeóval

Sanyi egy nagyon kedves és megértő figura. Szemrebbenés nélkül tudomásul veszi, hogy szívemben nem csak ő foglal el előkelő helyet, hanem Rómeó is, családunk legifjabb tagja, egy gyönyörű zöld roller. Amikor felvetettem, hogy jöjjön ma le velem, és amíg én száguldozom egy sort, ő tegyen egy sétát, nemcsak hogy rábólintott, de megkérdezte, kipróbálhatja-e majd ő is. Hát hogyne!
Úgyhogy még sötétedés előtt lebattyogtunk, és nekiindultunk a környéknek. Én mint viszonylag friss rolleres, félig gurultam, félig sétáltam, mert a hepehupásabb utakon és az úttesteknél inkább csak toltam Rómeót abbéli félelmemből, nehogy pofára essek (szó szerint). Úgy tíz perc után átengedtem a rollert Sanyinak, és miközben elindult vele, aggódó anyukaként szemléltem útját. Rendben megtett egy kisebb távot, visszaengedett a kis kedvencemre, még meg is jegyezte, hogy nem könnyű ám hajtani, jól megdolgoztatja a lábizmokat.
Mentünk, mendegéltünk, mígnem bejelentettem, hogy elfáradtam, üljünk le egy kicsit. Helyet foglaltam egy padon, Sanyi pedig ismét elkérte Rómeót, hogy addig is cirkálhasson vele. Felpattant rá, és az urak gurulni kezdtek. Miközben leizzadva pihegtem, Sanyi elhaladt előttem egy igen érdekes elrendezésben: törpe-pózba guggolt, és gonosz vigyort társított hozzá. De mire ez a kép eljutott az agyamig, az események váratlan fordulatot vettek: a roller megbotlott egy betonmélyedésben, Sanyi felkiáltott, Rómeóstul fordult egyet a levegőben, és összegömbölyödve landolt a földön. Felpattantam, és hirtelen azt sem tudtam, kiért aggódjak jobban: Sanyiért vagy Rómeóért. Szerencsére mindketten megúszták ezt a kis balesetet.
Mint mondtam, Sanyi egy nagyon megértő figura. Azt is megengedte, hogy szabad folyást engedjek a feltörő röhögőgörcsömnek...