Január

Shanyival hallgatunk egy számot, amikor megszólal:
- Mondtam már, hogy melyik a kedvencem erről az albumról?
- Igen, de már elfelejtettem.
- Én meg nem emlékszem a címére.

Ez egy jó kör volt.

~o~

Mi sem leszünk már normálisabbak. Vázolnám a legutóbbi jelenetet, amin szétröhögtük magunkat.
- Ideadnád azt a plüssfókát? - szólítom meg Sanyit.
- De miért becézed?
..........*töltés*.............
- FÓ?!

 ~o~

Akkor melyikünk is a gyermeklelkületű? Az, akinek van egy Puszedli nevű plüssmacija, vagy az, aki suttyomban megterít neki, és puszedlival kínálja?

b+, beszélni alig tudunk, de azért énekelve kommunikálunk, és kétpercenként röhögőgörcsöt kapunk egymástól... A sokadik köhögésroham után megszólalok:
- Ez egyre rosszabb.
- És a köhögés csak ront a helyzeten, nem?
- De, na de mit tegyek, ha egyszer jön az ihle... izé, az inger! Na, ezt teszi a sok dalírás, inger helyett ihlet :D
- MILYEN DAL LESZ EZ??? O.o

~o~

Épp egy kiskanállal hadonászva fenyegetem Sanyit.
- Vigyázz, mert nem karót nyelt leszel, hanem kanalat nyelt! - helyezem kilátásba.
- És attól meggyógyulok? Kanalas orvosság?
- A fájós fogadat kiverhetem!
- Inkább mást verj ki!
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

~o~

Letettünk a lánymalacok elé egy kis tálat, benne zöldséggel. Hamar megtalálták a módját, hogyan tudják kényelmesen kiszolgálni magukat. Mancsukat a peremre helyezték, óvatosan maguk felé billentették a tálat, kivettek belőle egy szemet, és visszabillentették a helyére.
- Jól kitalálták a módját! - jegyzi meg Sanyi.
- Igen, tényleg, milyen ügyesek... - kezdek bele a dicshimnuszba, amikor a mondat közepén Csipetke akkora lendülettel billentette maga felé a tálat, hogy egy nagy koppanással megfejelte...

~o~

Ülünk a villamoson, Sanyi egyszer csak finoman megbök a könyökével, majd odahajol hozzám "szigorúan bizalmas" arckifejezéssel:
- Psszt... Tudtad, hogy szeretlek? <3