Ma hihetetlen felfedezést tettem. Hihetetlent, váratlant, gyönyörűt. Valószínűleg most sokan megrántják majd a vállukat, hogy én lihegem túl, van ilyen, semmiség. De én most valami leírhatatlan katyvaszt érzek, hebegek-habogok, mégis megpróbálom elmesélni nektek.
2005-ben felregisztráltam a hotdog.hu oldalra, és ezzel kezdtem el élni. Embereket ismertem meg, rengeteget leveleztem, két párkapcsolatomat köszönhettem neki. Aztán ez az időszak lassan lecsengett, meguntam a lapot, egyre ritkábban néztem fel, és ritkán válaszolgattam a levelekre, végül egyáltalán nem.
Sanyitól megtudtam, hogy ő is aktív volt egy időben a hotdogon, csak ő inkább 2008 körül, még meg is állapítottuk, hogy jól elkerültük egymást.
Most nosztalgiából beléptem az oldalra (mert nem töröltem magam), és találomra visszaolvasgattam a leveleket. Aztán megakadt a szemem egy ismerős nicknéven a feladók között. Megnyitottam, és IGEN. 2008-ban Sanyi levelet írt nekem a hotdog.hu oldalon.
Képtelen vagyok szavakat találni az érzésekre, amik jelenleg keringenek bennem. Nyolc évvel ezelőtt írt nekem egy fiú, aki most a párom. Nyolc évvel ezelőtt is szívesen megismert volna. Nyolc éve összesodródtunk az interneten, mert basszus, még válaszoltam is neki a levelére, ugyan a válaszomat nem találom, de ő még visszaírt nekem valamit, aztán megszakadt a dolog - valószínűleg az én hibámból, sokszor előfordult velem, hogy későbbre halasztottam a levélírást, aztán nemes egyszerűséggel elbambultam róla.
Ráadásul, amit a levelében írt, hogy már a love.hu-n is felfigyelt rám, csak foglalt voltam... 2013 szeptemberében ezen az oldalon ismerkedtünk meg (újra - ha ezt a hotdogos eseményt is számítom).
Hitetlenkedve bámulok a levélre, egyszerre sírok és nevetek... sírok, mert 2008-ban elszalasztottam, de valószínűleg így kellett lennie, talán kellett ez a néhány év... nevetek, mert ez az egész annyira valószerűtlen és filmbeillő, hogy az az ember, aki most ilyen boldoggá tesz, visszaköszön az életem egy meghatározó, zavaros és intenzív időszakából. Mert az a periódus nagy hatással volt a jelenlegi énem kialakulására. Sok-sok zavaros érzést és emléket álmodok vissza belőle, néha olyan, mintha az egészet csak képzeltem volna, távoli és misztikus az egész... erre most visszapillantottam, és a sok katyvasz között megláttam Sanyit integetni.
Ha az én drágám ezt elolvassa, valószínűleg majd elmosolyodik, és elintézi annyival, hogy kicsi az internet világa. Talán a legtöbben elintéznék ennyivel. Az én feldúlt szívemnek azonban ez mégis jelent valamit. Valami megfoghatatlant. Hogy 2008-ban ő már egyszer eljött hozzám, és szimpatizált az akkori, 19 éves énemmel. Aztán elsodródtunk... de megtaláltuk egymást. És hihetetlenül boldog vagyok, hogy ez így történt.
Íme, a levél:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése